Búcsúzóul

Életünket leginkább egy óriáskerékhez szoktam hasonlítani, melyben hol lent, hol fent tartózkodunk. Szoktuk is mondani viccesen, komolyan, vidáman, mérgesen, hogy egyszer fent, egyszer lent.

Sokszor bele sem gondolunk ennek a néhány szónak a valós tartalmába. Biztosan állíthatom, hogy minden szó igaz a mondásból. Akár magánéletünkre, akár munkahelyünkre gondolunk, folyamatosan vannak jó és rossz pillanataink, napjaink. Vannak pozitív, és vannak negatív események, fordulatok napjainkban.

Pedagógusként, osztályfőnökként is mondhatom, hogy bizony állandóan az óriáskerékben utazunk. Leginkább éreztem ezt akkor, amikor osztályfőnöki munkakörben tevékenykedtem. Megkaptam az osztályközösséget tíz évesen. Sok-sok küzdelem, munka árán megismertem a tanulókat, képességeiket, erősségeiket, hiányosságaikat, családi hátterüket. Pedagógiai eszközökkel támogattam őket az előre haladásban, a továbbtanulásban, pályaválasztásban. Mire nyolcadik osztályosok lettek, fél szavakból is értettük egymást. Örömmel dolgoztunk együtt, mert már komoly eredményeket tudtunk elérni a közös munkával. Felértünk az óriáskerék tetejére. Ezek után pedig jött a ballagás, az iskolaváltás, a búcsú ideje. Leértünk az óriáskerék aljára. Búcsú ajándékként szerettem volna a gyerekeknek átnyújtani egy olyan hasznos ajándékot, aminek használata közben eszükbe jutnak a közösen eltöltött örömteli pillanatok.

Eközben találtam rá az Avon zsákbamacska akciójára. Megleptem a gyerekeket az avon egy-egy csomagjával, melyben több terméket találunk összecsomagolva, mint például parfümöt, szemceruzát, körömlakkot, samponokat, dezodorokat, táskákat, arctisztító tonikokat. Mindenki nagyon megörült a nem várt meglepetéseknek. Én pedig elégedett voltam, mivel láttam az örömöt a gyerekek szemében, és tudtam, sikerült a kitűzött célt elérnem. Ráadásul igen kedvező áron jutottam hozzá a csomagokhoz, melyeket a pipereshop.hu webes oldalról sikerült megrendelni interneten keresztül. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezeket a jó minőségű, remek termékeket.